A Red John ügy ebben a részben pihent, ami nem is baj hisz a következő epizódokban sokkal nagyobb szerepet kap majd, és valószínű az FBI-os Susan Darcy még jobban fogja ostromolni Patrickot. A sztori a bíróságon kezdődik, és persze Jane ki nem hagyná azt, hogy ne kotnyeleskedjen bele másnak a dolgába. Jól teszi!

Egy nőt vádolnak valami tánctanár meggyilkolásával. Jane Lisbont várja mikor a gyanúsított kijön  a bíróságról, szokásos módon pedig a kinézetéből megállapítja, hogy nem ő a bűnös. És persze említést érdemel, hogy még egy kérdést is feltesz neki, hogy szereti e a szüleit. Szereti, de már meghaltak. Ebből Jane sok mindent le tudni szűrni, mi nem sokat.

A végeredmény végül is az, hogy Jane belerángatja Lisbont, hogy kezdjék újra a nyomozást az ügyben. Na meg Jane fogad Osvaldoval, azzal az ügyésszel aki még le akarta csukatni Janet, hogy a nő ártatlan. Először 1 millióba majd csak negyed dollárba.

A csapat nyomozni kezd, de nem hivatalosan. Jane és Lisbon első útja a gyanúsítotthoz vezet, egy nagy villába, egy szőlőültetvény szélén. A nő borász. Mikor a CBI megérkezik, Eve, épp a férjével tölti, a szerintük "egymással töltött utolsó órákat". Jön a kihallgatás, amin Eve, Jane erős hatására, bevallja, hogy viszonya volt a tánctanárával. A férj kiborul, de látszik rajta, hogy már sejthette, csak szerintem nem akarta elhinni magának.

Nos ezután jött a tetthely átkutatása, de ez nem jön létre, hanem a szomszéd asszonyhoz nézek be, hogy látott e valamit. Elmondása szerint egy hosszú szőke hajú nő jött ki a házból aznap este. Na bumm! Akkor mégis csak a nő tette?

Jane bizonyos benne, hogy nem.

Rigsby és Van Pelt eközben azt a nyomozót kezdte faggatni aki a nyomozást vezette. A beszélgetés kicsit elfajul mikor kiderül, hogy nem minden gyanúsítottat ellenőrizett a fickó. S, mondhatni jogos , hisz ha nem cserkészik be ezt a gyanúsítottat akkor meglehet, hogy az ügyet se tudják megoldani. Az álnéven bujkált fickót végül elfogják de nem is akárhogy. Summer, Cho hírszerzője leszervez egy találkát, a hamis iratokban és személyazonosságokban utazó bűnözővel, de mint ahogy szokott, nem megy egyszerűen a dolog. Egy bárban találkozik Summer és Murphy. Summer bedrótozva, Cho és Rigsby pedig a másik asztalnál kémlel. A mi kis hírszerzőnk, egy csomó hamis iratot akar neki elpasszolni egy rahedli pénzért. Ez a csali! A "beépített ügynökünk" elmondja szándékát Muphynak majd kimennek egyezkedni. Summer viszont túl messzire megy, ki akar csikarni egy vallomást a fickóból, vagyis, hogy ő ölte meg a tánctanárt. Nos, ezt aztán mégsem hagyhatja szó nélkül, s megragadja Summer karját. Erre Cho lovagiasan, és rettentően meggondolatlanul rájuk ront, mire a fickó a falnak löki Summert és menekülne, de Rigsby az mégis csak Rigsby!

Murphyt kihallgatják, Jane és a csapat pedig versenyt fut az idővel, mivel az esküdtszék összeült tanácskozni Eve ügyében. És hogy mit tudnak kiszedni Murphyből? Igazából semmit, de annál többet! Ugyanis ekkor kezdődik Jane ravasz kis terve!

Jane ravasz kis terve

Megtévesztés-átverés művészete, vagyis az, amiből Mr. Jane ledoktorálhatna, és ezt most fényesen bizonyította. Egészen briliáns tervet eszelt ki, először a hamisítót ültette fel azzal, hogy ha ad neki egy új személyazonosságot akkor kiengedi. Előlegbe azonban Jane-nek 10 000 dollárt kellett vinnie. Megegyeznek,majd Jane megnézi kié e a jobb skót akcentus, Rigsbyé vagy Choé? Nos marad Rigsby. Ezután jön egy újabb csel, Eve-t behívják a központba, hogy tájékoztassák a fejleménykeről, pontosabban azt mesélik be neki, hogy a ház be volt kamerázva és minden bizonnyal a gyilkosságot is felvette. Ennyi pedig elég  ahoz, hogy ez a gyilkos fülébe jusson, és elég okot adjon rá, hogy neki meg kell szerezni a felvételeket.

Jön az újabb csalás, Rigsby kitűnő skót akcentussal zsarolja meg a gyilkost. A gyilkos és Murphy pedig most már biztos, hogy egy azon helyre mennek. Érdekes lesz...

A megbeszélt helyen már vár a csapat, először az előlegért érkezik Murphy, vagyis csak azt hiszi, és nem sokkal utána, Jane futára Murphy szerint, amúgy meg a gyilkos.

És lám, lám, Amy, Eve asszisztense. Átadja a pénzt, és követeli a CD-t. Megkapja, de kéri a videó másolatát, amit hát nem tud oda adni Murphy, mivel neki ilyenje nincs. Ebben a pillanatban aztán előbújik egy kocsi mögül a csapat és persze szokásos módon, elkapják a nőt, de most nem várhatnak, írány a bíróság! Épp már ítélethirdetés van, mikor beront a társaság, a bírónőnél talán csak Osvaldo néz nagyobbat, aki nem igen hitte, hogy Jane tényleg be tudja bizonyítani, hogy nem Eve Mulberry ölte meg Carlos Ruiz-t. A bűnös vallomást tesz, Evet elengedik, Jane pedig megkapja a negyeddollárost.

Happy end, és hát Choról meg Summerről ne is beszéljünk... (majd holnap)

by: Komoróczy Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://the-mentalist.blog.hu/api/trackback/id/tr594130086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása