Egy mesésen gazdag, bájos és vonzó üzletember, s első ránézésre akár Walter Mashburn reinkarnációja is lehetne. Bár egy nagy különbség van kettőjük közt. A nő. Pontosabban Lisbon, aki Walterrel elég közeli kapcsolatot ápolt, míg a címben is említett egyénnel nem volt (van) túl jó a viszonya. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Tommy Volker olyan volt Lisbon-nak mint Jane-nek Red John...

the-mentalist-5x07-tommy-volker-cap-02.jpg

Már az első pillanattól gyűlöltem az ürgét, akárcsak a főnővért Ken Kesey regényében. Egy tipikus álszent alakként lépett be a sorozatba, de a legelső momentumban még nem gondoltam volna, hogy gyilkos. De aztán Lisbon -  kivételesen Jane segítsége nélkül - aláásta magát az ügyben és kiderítette, hogy Volker és az emberei kiirtottak egy egész Amazonas melletti bennszülött falut csak azért, hogy az így megnyert területen nyílba üssenek egy nagy beruházást. Ezt Lisbon előtt már egy tehetséges újságíró is megtudta, de mielőtt közölte volna cikkét, megölték. Volker. Vagyis a pillanatbeli bérgyilkosa. Nos, ezzel még nem ért véget a történet. Hisz Lisbon alkut ajánlott az asszisztensének, hogyha beköpi Volkert, megvédik. Lisbon ígérete viszont semmit sem ért. Az egyetlent aki tanúskodott volna, megölték. Lisbon pedig kiborult. 

Ezek után Volker vált Lisbon elsőszámú célpontjává. Miatta ment el pókerezni, hátha szerez bírói végzést valamelyik cége ellen, vagy miatta zsarolta meg a főügyészt. A rögeszméjévé vált. Bruno Heller mondta is egyszer, hogy tulajdonképpen csináltak Lisbonnak is egy ellenséget. Tehát Lisbon hat epizódon keresztül hajszolta ezt a gazembert, s ezalatt jól megismertük Volker személyiségét. Kikristályosodott számunkra, hogy egy beteg emberrel, pszichopatával van dolgunk, aki még egy gyereket is képes lenne megölni. És aki sosem mocskolja be a kezét. 

Legutóbb viszont hibázott. Tommy Voker maga akart elintézni egy ártatlan kölyköt aki szemtanúja volt az egyik általa elrendelt gyilkosságnak. Az akciója nem sikerült. Még a bérgyilkos sem vállalta el, hogy elteszi láb alól a gyereket. Tommy Volker mondhatjuk rosszabb ember volt mint Al Pacino karaktere a Sebhelyesarcúban. Egy nagyon gonosz ember volt, s a végén Lisbon - már Jane-nel karöltve - elfogta. Nem maradt mögötte más csak a mocsok. Tucatnyi hulla. Megvesztegetett és megfélemlített emberek. Viszont Lisbon beteljesítette szükségletét. Elkapta. És nem csak ő örült hanem mi is. Mostantól pedig szurkolhatunk újra Jane-nek aki a mai részben újra Red John után ered. Sikerrel? 

Komoróczy T.

A bejegyzés trackback címe:

https://the-mentalist.blog.hu/api/trackback/id/tr595045211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása