Amellett hogy hoznám a következő rész promóját, üzenem annak a személynek aki szórul szóra lekopizza a bejegyzéseimet ( egy blogspot-os oldalra gondolok) hagyjon fel ezzel, különben feljelentem! 

Pontosan két hét múlva kerül majd a CBS-re, a 100. epizód, ami a “Red Dawn” névre hallgat majd, és minden bizonnyal még nagyon sokáig emlegetjük a jövőben. A jeles esemény alkalmából tegnap az egész stáb partizott, és persze a várva várt epizódról is kaptunk egy pár előzetes, illetve forgatási képet. Amanda Righetti most már látványosan gömbölyödik, Owain Yeoman pedig bejelentette, hogy elveszi barátnőjét. Jó kis este lehetett...

154094918-actors-owain-yeoman-tim-kang-amanda-righetti-gettyimages.jpg

Közel egy millióval kevesebben látták ezt a részt mint az évadpremiert, de jelentem, bánhatják! Daniel Cerone zsenialitását akár Aaron Sorkin-éhoz is lehetne hasonlítani, a rész írója ugyanis teljesítette feladatát: kitűnően mutatta meg, milyen lenne Patrick Jane lánya, ha az a bizonyos sorozatgyilkos nem öli meg. Ez a rész is, hasonlóan mint az előző, nem a gyilkosság felderítésére ment ki, de mégis sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett rá, mint a hasonló koncepcióval ellátott epizódok. A dialógusok élvezetesek voltak, Patrick Jane megint teázott, és Lisbon újra szóba került, úgy! 

ok whatever.JPG

Hamarosan itt a 100. epizód, ami közel olyan érdekes résznek ígérkezik mint az előző heti, amiben Jane elteázgatott és csuda dolgok történtek vele. Itt egy kis spoiler a  várva várt részről...

502.jpg

Van valami megosztani valód A Mentalista 100. epizódjáról? - Emma
TVGuide: Ez egy kicsit úgymond "eredet" történet lesz, ahogy Bruno Heller mondja. A nézők betekintést nyernek majd Jane első napjába a CBI-nál. Ez azt jelenti, hogy régi új arcokkal találkozunk (Gregory Itzin-t már nagyon várjuk!), kicsit családias megvilágításban persze. "Ez egy nagyszerű alkalom, hogy lássuk Jane milyen volt első alkalommal a CBI-nál, és érdekes lesz majd látni, hogy milyen volt a csapat Jane csatlakozása előtt." - taglalja Heller. De vajon valaki máshogy fest majd? "Már rendeltünk 5 nagyméretű öltönyt" - viccelődik a főnök...

A héten jön a bankrablós móka, némi gyilkossággal spékelve. "Not One Red Cent",  itt az első promó!

 

süti beállítások módosítása
Mobil