A kétszeres Oscar-díjas színész, Dustin Hoffman, augusztus 8-án 75 éve látta meg a napvilágot, tegnap pedig ezt meg is ünnepelte. Blogunkban különösebb hírértéke nem lenne ennek, de mivel Robin Tunney is tiszteletét tette ezen az összejövetelen, nem tudtunk elsiklani e hír felett.…

Két félnótás beszél Tim Kang-el, aki valami újba fogott bele, a francia Télé Star csatorna még a 4. évadról kérdezi Simon-t, a CBS pedig visszatekint. Vigyázat a CBS visszatekintő erősen spoileres!

Még javában tart az 5. évad harmadik részének forgatása, amiről már tudjuk, hogy rendezője Chris Long valamint, hogy Mark Provencher egy banki dolgozót alakít majd a részben. Egyébként az írók illetve Karl Sonnenberg megosztottak pár forgatási képet amiből már kiderült, hogy a…

Érdekes módon az 5x01 címe mégsem The Red Glass Bead, hanem “The Crimson Ticket” lesz, amihez már meg is kaptuk az első promóképet. Ami pedig az epizódot illeti... ...Jane megpróbálja felderíteni Lorelei és Red John kapcsolatát, eközben pedig a CBI erői, karöltve az FBI-al,…

Megérkezett az első "nagyon békés" promó az új évadhoz, ami csöppet sem lesz ilyen nyugodt mint az előzetes. Bár a felvételek még a 4. évadból vannak, hamarosan láthatjuk az 5. évda első képkockáit is...

süti beállítások módosítása