Hátborzongató, misztikus, de mégsem volt annyira magával ragadó. Patrick Jane tele volt ellentmondással, Lorelei túlságosan vakmerő volt, Lisbon pedig a már-már unalmas harmadikat játszotta. Red John erejét fitogtatta, Bertram gyanússá vált. A rész írói meg egy kicsit elszúrták…

Jane eddig volt már börtönben, dolgozott Lisbon és a csapat nélkül, sőt egy mániákus sorozatgyilkost is megöletett egy másikkal. Visszatekintő cikkünkben Tóth László vendégblogger írásaihoz nyúlunk vissza, és megnézzük, hogy mi történt eddig az évadban, s hova is tart az.…

Ha még emlékeztek rá, ez év nyarán Ashley Gable bejelentette az akkor még nem hivatalos hírt, hogy a sorozatnak már biztos, hogy nem csak 5. hanem 6. évada is lesz. Örülünk, Vincent is örül, de azért ennek a döntésnek is biztos van valamilyen hátsó szándéka. Nem nehéz…

Közel egy millióval kevesebben látták ezt a részt mint az évadpremiert, de jelentem, bánhatják! Daniel Cerone zsenialitását akár Aaron Sorkin-éhoz is lehetne hasonlítani, a rész írója ugyanis teljesítette feladatát: kitűnően mutatta meg, milyen lenne Patrick Jane lánya, ha…

Nem robbant akkorát mint számítottuk, de egy elég érdekes nyitányon vagyunk túl, elkezdődött az 5. évad. Igaz kicsit kiszámítható volt az egész, és ha valaki sok krimit néz, már az első pillanattól tudhatta a gyilkos kilétét, de valahogy a Red John szál miatt nem is…

süti beállítások módosítása